Umberto Eco könyve remekül kedvelhető azon olvasók számára, akiknek egy könyv 100 oldaltól kezdődik, és nem azért olvasnak, mert muszáj, hanem azért mert szeretnek olvasni, és tulajdonképpen örülnek is neki, ha egy könyv hosszabb az átlagosnál. Hiszen akkor tovább tart az élvezet. Jómagam még az 1500 oldalas Anna Kareninát is keveselltem a végén, hiszen annyira megszerettem a könyvet, hogy legszívesebben sosem értem volna a végére.

A rózsa neve tulajdonképpen egy történelmi és krimi regény, amely néhol misztikus, rejtélyes vonásokkal rendelkezik. Történelmi, hiszen feltételezhetően igaz a történet, ha a könyv elején lévő kéziratot igaznak tekintjük. Bár nem tudom mennyire kéne fokozni az izgalmakat, azzal, hogy a történet igaz-e vagy sem, hiszen magában a sztori, úgy hogy ha még nem is igaz, csak egy kitaláció, könyvként is bőven elég izgalmas tud lenni. Tele van váratlan fordulatokkal, és érdekes karakterekkel, akik nem igazán mondhatók hétköznapinak.

Ki gondolná, hogy egy apátság falain belül is szövődhet szerelem a tisztasági fogadalom ellenére szerzetes és nő vagy akár két rendbeli férfiú között? Umberto Eco A rózsa neve című regényében a szenvedélytől fűtött szerzetesek nem is olyan szent és ájtatos világába nyerhetünk betekintést, ahol a testi vonzalom kiemelt szerepet játszik az életükben, s hol az éj leple alatt sorsfordító események mennek végbe, amelyeknek kimenetele végzetes is lehet.

Umberto Eco regénye egy fennsíkon épült apátságban játszódik. Az elszigetelt, misztikus környezet különösen jó választás a regény színteréhez. Hiszen ott nem reménykedhetünk abban, hogy egy idegen gyilkolja a rendtársainkat. Biztos, hogy egy olyan, akivel minden nap találkozunk, beszélünk, sőt, talán éppen az, aki mellettünk hallgatja a misét. Ez csak fokozza a mű hangulatát. Ahogy egyre több dolog derül ki, úgy fonódik a cselekmény egy adott épület köré.

Umberto Eco hosszú, ámde annál izgalmasabb regényének a címe is egy rejtély, amit a gyilkosságokon felül kell megfejtenünk. Nem derül ki a sorok közül, csupán a fantáziánkban bízhatunk. A rózsa toposza sokféle dologra utalhat, akár a természetre, a szerelemre, vagy egy lányra is, így ha csupán a címet olvassuk el, többféle képzet születhet a fejünkben (én személy szerint azt gondoltam, hogy holmi lovagregény cselekménye lapul a borító alatt). Nézzük tehát, mik a legvalószínűbb értelmezések.

A történet igazán egyszerű emberekről szól, akiknek az életük nem is lehetne egyszerűbb. Teljesen mindegy, hogy ki milyen anyagi helyzetben van, vagy milyen a családja, egy dolog van, amivel minden ember szembesül élete során, és az pedig az elmúlás. Elmúlás az, ami mindent jellemez a novellában is, mint például az évszakok váltakozását és az emberek helyzetének a változását, amely az utazásban/költözésben nyilvánul meg.

Dési Géza festő váratlan látogatója, az automobilon érkező hölgy bohém életvitelével felpezsdíti nemcsak a Lógody-utca egyhangú napjait, hanem a haldokló ifjú, Jung Kálmán hátralevő életének is meghatározó szereplőjévé válik.

Balázs Béla Történet a Lógody-utcáról a tavaszról, a halálról, és a messzeségről című novellája egy átlagos, budai családot mutat be. Egy nem átlagos májussal.

  Balázs Béla novellája egy idilli budai telken játszódik, ahol azonban csak a természetben találkozhatunk ezzel a gondtalan tökéletességgel.

A szerelem mindent legyőz - emlegetik közhelyként. De amikor a haldokló elfelejti, hogy bele fog halni a betegségbe, és egyre csak a következő napot várja, hogy láthasson egy lányt, bizonyíthatja a fenti állítás valóságalapját.

           Az emberi butaság határtalan – szoktuk hallani az oly’ nagyon ismert mondást. Azonban ki tudja megmondani, hogy egyáltalán hol kezdődik? Igazából mi is a butaság? Kit nevezhetünk (jogosan vagy nem éppen jogosan) buta embernek? Mitől lesz valaki buta? A butaság gyógyítható egyáltalán? Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekre eddig még nem, és valószínűleg ezután sem fogunk kielégítő válaszokat kapni. H az ember jobban belegondol ezekbe a dolgokba, furcsa következtetéseket vonhat le. Elgondolkodtató például az is, hogy van-e annak a szófordulatnak valóságalapja, hogy édes tudatlanság; vagy, hogy aki buta, az mindenféleképpen boldog-e. Ezeknek és hasonló gondolatoknak a megértését akarja szorgalmazni Csurka István, a Túrógombóc című novella megalkotója.