Bűnös szenvedélyek

2014.01.10. 02:16

Ki gondolná, hogy egy apátság falain belül is szövődhet szerelem a tisztasági fogadalom ellenére szerzetes és nő vagy akár két rendbeli férfiú között? Umberto Eco A rózsa neve című regényében a szenvedélytől fűtött szerzetesek nem is olyan szent és ájtatos világába nyerhetünk betekintést, ahol a testi vonzalom kiemelt szerepet játszik az életükben, s hol az éj leple alatt sorsfordító események mennek végbe, amelyeknek kimenetele végzetes is lehet.

Az apátság szigorú rend szerint, elszigetelt közösségként élő szerzeteseit köti a fogadalmuk, miszerint nem létesítenek testi kapcsolatot örömszerzés céljából. Azonban ez a fajta önmegtartóztatás túl nagy megpróbáltatást jelent több bencés testvér számára is, ezért engednek a kísértésnek. Eco a testi vonzalomnak különféle megnyilvánulási formáit vonultatja fel regényében:

Remigius, az apátság celláriusa minden lelkiismeret-furdalás nélkül (talán egykori eretnek mivolta miatt) éjszakánként lányokat vitet fel a faluból, akiken kiélheti parázna vágyait, és akiket szolgáltatásaikért cserébe élelemmel lát el. Remigius tisztában van gyengeségeivel, hogy nem tud ellenállni a nőknek, valamint azzal, hogy a rend szabályai ellen kihágást követ el, azonban a megbánás legkisebb jelét sem mutatja, hanem felvállalja saját hibáit. Kijátssza a kolostor szabályait, és ami súlyosabb, hogy kihasználja a lányok kiszolgáltatott helyzetét.

A történet idején, a középkorban a nőkre megrontójukként, bűnbecsábítóikként tekintettek a férfiak. („Volt, aki azt mondta, hogy az asszony az ördögnek edénye.”) Nem tűnhet alaptalannak ez a vád, ha figyelembe vesszük, hogy Adsót miként viszi bűnbe, ha nem is rossz szándéktól vezérelve a titokzatos lány az ifjú novícius szunnyadó hiúságára hatva. Az éji affértól elragadtatva Adsón mámoros szenvedély hatalmasodik el, és emésztő szerelem keríti hatalmába. Kettős érzés dúl szívében: a vágyakozás, hogy ismét láthassa a lányt, illetve a megbánás és a tudat, hogy el kell fojtania magában a viszontlátás reményét. Véleményem szerint Adso nem is annyira a lányba, hanem sokkal inkább a szerelem érzésébe szeret bele, a testiség okozta kéjes gyönyörbe, aminek a lány csupán a forrása.

Adsót a tiszta érzelmek vonzzák a lányhoz és az általa átélt szenvedélyes örömökhöz, míg Remigius csak szükségleteit, parázna ösztöneit kívánja kielégíteni.

Berengár kéjes élvezetekben azonos nemű társaival osztozik, ami már a természetellenes kategóriába esik, azonfelül, hogy megsérti szüzességi fogadalmát szodómia vétkébe is esik, amit az egyház szigorúan elítél. Bűnlajstromát bővíti, hogy zsarolással veszi rá rajongva szeretett barátját, Adelmust a fajtalankodásra, aminek következtében az ő lelkének gyötrődése a gyónás után sem enyhülhet, így öngyilkosságba menekül kínzó lelkiismerete elől. Berengár tehát az egyik közvetett okozója is Adelmus halálának, habár vélhetőleg ténylegesen csak felfokozott paráznasága róható fel neki, ami szerencsétlen események végzetes láncolatát indítja el.

Malakiás és Berengár viszonya is halálos áldozatot követel, de ebben az esetben a féltékenység készteti a gyilkosság elkövetésére a könyvtárost, aki gyengéd érzelmeket táplál fiatal segédje iránt.

A három parázna élvezeteket hajhászó szerzetes (Adso nem tekinthető annak, hiszen őszintén megbánja erkölcsi kisiklását, és habár a lány örökre emlékezetébe vésődik, nem vét többé fogadalma ellen.) halállal fizet elkövetett bűneikért.

A négy különböző jellegű, tettekben is kifejeződő testi vonzalom nem vehető egyforma fajsúlyú bűnnek, ahogy Remigius is utal rá: „…amiképpen az erénynek, úgy a züllöttségnek is vannak fokozatai.”

A bejegyzés trackback címe:

https://holdkomp.blog.hu/api/trackback/id/tr845749868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása