Emberemlékezet óta az egyik legfontosabb és legnehezebben eldönthető kérdés a nők szerepének kérdése. A nők helyzete időről időre változott/változik és országról országra különbözik. A női nemről már az emberi lét kezdetétől fogva kialakult egy általános megítélés, mely Ádámhoz és Évához köthető. Éva volt, aki evett a tiltott gyümölcsből, ő volt, aki elhozta a rosszat, a romlást világunkba. A női gyengeség, mely azonnal enged a kísértésnek, nem képes ellenállni. A gyengébbik nem. Hallhatjuk oly’ sokszor a jól ismert sztereotípiát. Azonban akik így gondolják, azoknak fogalmuk sincs, mennyi erő lakozik a női szívben, lélekben. Nem is gondolják, mennyi mindent képesek átvészelni anélkül, hogy valakinek is megemlítenék fájdalmukat, szomorúságukat, félelmüket.

            Már az őskorban is egyértelműen elkülönültek a férfiak és nők feladatai. Míg a férfiak vadászni és gyűjtögetni voltak, a nők feladata volt vigyázni a gyerekekre, rendben tartani a „házat”. A történelem folyamán bár változott a helyzet, és több joggal rendelkezek a hölgyek, mint azelőtt, de még így is alárendelt szerepet töltöttek be a mindennapokban. A gyereknevelésen és a mulatozáson kívül nem igazán volt máshoz tehetségük, de joguk sem. A választásokon nem vehettek részt, nem szólhattak bele a politikába, nem hozhattak semmiféle döntést. Akadtak persze kivételek, de legtöbbjük csak egy dísz volt férjük mellett.
Wass Albert: Elvész a nyom című regényének elolvasása után még jobban rádöbbentem arra, hogy a maival (szerencsére) össze sem hasonlítható, barbár módon éltek nem is olyan régen az emberek. Gyakran az emberi életeknek nem volt értéke. Mindenféle bűntudat nélkül mészárolták le emberek millióit, csak mert így szólt a parancs. A nőt félholtra verhette az ura, és ő nem tehetett ellene semmit, hiszen fogadalmat tett, hogy jóban, rosszban kitart a másik mellett.

            A regényben kiemelkedően fontos szerep jut a szerelemnek és ennek minden velejárójának. Gondolok itt a rajongásra, féltékenységre, birtoklási vágyra, csapongó érzelmekre vagy éppen robbanásszerű, igaz szerelemre. Mind a hat főszereplő életében akadt legalább egy nő, aki teljesen felkavarta az addigi életét, vagy legalábbis valamilyen változást hozott a szürke mindennapokba. Drágffy Gergely herceg esetében ez a bizonyos nő nem a felesége volt, hanem egy (akkor még) ismeretlen leány, Klára, aki hirtelen tűnt fel a herceg életében, majd ugyanolyan hirtelen el is tűnt belőle. Általa tudta meg Gergely, mi az a szerelem, hiszen felesége mellett (akit csak azért vett el, hogy hasznára váljon a gazdaságnak) a családalapításon kívül nem sok más élményt élhetett át. Bár csak egy rövid ideig tartott a heves, tomboló, szerelem, mégis semmihez nem fogható élménnyel ajándékozta meg a férfit.

            Más volt a helyzete Vrana Basil, bolttulajdonosnak. Neki egyszerű, mindennapi, ám boldog szerelem jutott osztályrészül. Feleségével boldogan nevelték öt gyermeküket, és vezették a boltot. Végül azonban mégsem olyan élete lett, mint gondolta, hiszen feleségét előbb ragadta el a halál, és gyermekei ellene fordultak. Pedig az ő esetében a nő, szeretett feleségként volt jelen, gyermekei anyjaként, megbízható, hűséges társként, akit élete végéig szeretett volna maga mellett tudni. Ám az élet nem volt olyan kegyes hozzá, hogy beteljesítse kívánságát. Hasonló helyzetben volt Jonel, ám az ő esetére inkább a beteljesületlen, tiltott szerelem a helyes megfogalmazás. Fiatal korában megtalálta igaz szerelmét, ám édesapja utasítására nem a szívére hallgatott, hanem a lehetőségeket mérlegelte, ezért érdekházasságot kötött egy jó nevű család lányával, akik elindították karrierjét. Ám a régi szerelem utáni vágy alkotta szomorúság még évekkel később is ott éktelenkedett szívében.
Herbert Habicht német professzor eközben túlságosan hazafias feleségével folytatott újabb vitát. Az ő házasságuk oka sem az olvasó számára nem lehet világos, de lehet, hogy önmaguk előtt sem. Ezek azonban mind eltörpülnek Kazimir, Éva és Gottfried „szerelmi háromszögének” története mellett. Azért tartom fontosnak a zárójelet, hiszen ez csak Kazimir és Éva számára volt szerelem, Gottfried számára csak egy újabb üzlet. És üzletben számára nem volt lehetetlen. A tragédia, mely később bekövetkezett még egészen az elemi iskoláig vezethető vissza. A két fiú akkor még barátságban voltak egymással. Ámde az ő barátságuk elrontója is egy lány volt. Egy lány, akit Gottfried magának akart, ám végül Kazimir aratott sikert a hölgynél. Ekkor kezdődött az igazi háború. A bosszú, melynek alapja a féltékenység, a megaláztatás. A nő vált a háború főnyereményévé, és a háborúzó felek mindent elkövettek annak érdekében, hogy övék legyen az óhajtott nő. Kazimir számára ez a szerelme megmentését jelentette, melyre egész életét föláldozta, míg az üzletembernek, ez csak egy újabb lehetőség volt, amit nyélbe kellett ütni, és nem mellesleg visszavágni a főellenségnek, hiszen tudta, hogy Éva a gyengepontja. Ekkor következett a legaljasabb dolog, amit csak egy nővel tenni lehet. Gottfried ugyanis megzsarolta, majd kötelezte, hogy vele menjen, elszakította szerelmétől. Természetesnek vette, hogy a nő tálcán kínálja elé a testét, és teljesíti minden kívánságát. Mikor kiélvezte az Éva nyújtotta estéket, kabinba záratta, éheztette, majd megverte. Az ő testén állt bosszút minden sérelméért, ami az életében érte; Kazimir utálata arra kényszerítette, hogy egyetlen dolgon tudott elégtételt venni, és ez a dolog Éva volt. A nő volt a kapocs, mely összekötötte életüket és oly’ sok bosszúságot okozott Gottfriednak. Magával vitte egy görög szigetre, Samosra, ahol raboskodnia kellett az oldalán. Majd hat hosszú év után, mikor a nő már nem tudott még egy nap megbirkózni a szenvedéssel, a szomorúsággal, a halálba menekült. Így érezte magát igazán győztesnek Gottfried: legyőzte az örök ellenséget, hiszen ha nem él a nő, akkor nem lehet Kazimiré. Amíg pedig élt, addig az övé volt. Így hatalmas büszkeséggel gondolta végig az utolsó pár évet, hogy mit tett a nővel, akit először még csak bálványozott, és megszólítani sem mert. Mindent megadott volna, csakhogy zsidó létére egy nem zsidó leány legyen a felesége. És minden várakozás megérte, hiszen övé lett az áhított nő.

            Mindezek alapján úgy gondolom, hogy nagyon tanulságos lehet az a történet azok számára, akik kételkednek a női nem erősségében, vagy éppen nem tisztelik annyira a gyengébbik nemet. Mert hiába minden előítélet, megítélés, az ilyennek nem lett volna szabad törvényesnek lennie csak azért, mert házassági fogadalmat kötött két ember. Így kihasználni, bántalmazni, majd eldobni, mint egy megunt játékot. Ennél mélyebbre nem is süllyedhetnének a szememben az akkori kor férfiai.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.