Mennyire zárjuk ki egy mű olvasásánál az írója életrajzát? Automatikusan kapcsoljuk össze a kettőt, vagy pont, hogy felejtsük el ezt a gondolkodásmódot, és ne azonosítsuk őket egymással? Melyik a helyes megoldás? Van-e helyes megoldás?

Ezek a kérdések sokszor feltámadnak bennem, amikor egy művet olvasok. Szeretek utánaolvasni az életrajzoknak, kicsit jobban megismerni a szerzőket. Sokszor mondták már, hogy nem szabad az életrajzot egybevetni az írott művel, de én gyakran makacsul ragaszkodom hozzá. Valahogy nem tudom őket szétválasztani. Az a szép ebben, hogy senki se tudhatja igazán. Sose láttunk bele a másik fejébe, és valószínűleg nem is fogunk. Tehát az írón kívül senki se tudja. De mi van, ha maga az író se tudja? Ha önkéntelenül is összeveti az életét az írásával, vagy lehet, hogy szándékosan csinálja? Ezeket a kérdéseket viszont már tényleg senki nem tudná megválaszolni, viszont én abban a hitben élek, hogy van, hogy önkéntelenül is „beleírják magukat” a műveikbe a szerzők, ezért Wass Albert Elvész a nyom című művét ilyen szemszögből vizsgáltam meg.

A mű hat élettörténetet mutat be. A szálak olykor összefutnak, és egy darabig együtt folytatódnak, majd megint külön utakon járnak. Közös bennük a mű elején a cserkésztábori élmény a csónakkal, és a közös utazás Amerikába a vonattal a mű végén. Az író különböző társadalmi rétegek szemszögéből mutatja be a háború előtti és a háború alatti Európa életét. Vannak szálak, amik szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, mint például a herceg, Drágffy Gergely és a kispolgár, Vrana Basil története, illetve a művész, Lubovszki Kazimir és a bankár, Pohrisch Gottfried közös története.

A műben megismerhetünk először egy herceget, akit hiába próbálnak nemesi rangja ellenére a földbe tiporni, ő mégis hű marad az elveihez és az erkölcseihez, ezáltal nem tudják őt megtörni. Másodszor a boltos történetét olvashatjuk, aki mindinkább a tömegbe szeretne beolvadni, és nem szeretne semmilyen feltűnést kelteni maga körül. Majd jön a művész és a bankár története. Mind a ketten külön fejezetet kaptak a műben, de aktívan jelen vannak a másik történetében is, hiszen a festő már gyermek-koruk óta tönkre teszi a gazdag zsidó életét, aki erre bosszúval reflektálva tragikus módon fosztja meg a művészt élete szerelmétől. Viszont gonosz tetteiért a későbbiekben ő is meg kapja méltó büntetését. Utána egy román politikus kapja a főszerepet egy fejezet erejéig, aki megfeszülve harcol népéért olykor nem a megfelelő eszközöket használva. A vonat-út c. fejezet előtt egy tudóssal ismerkedhet meg az olvasó, aki feltalálja az atombomba működtetési elvét, és mivel rájön arra, hogy ez a szerkezet sok ártatlan áldozatot követelne, ezért sem a saját népének a németeknek, sem az angoloknak nem adja ki titkát. Mindegyik szereplőnél felötlik a hiba gondolata. A gondolat, hogy valamit másképp csináltak az életük során, mint kellett volna, hogy valamit elhibáztak. Mindannyian érzik azt, hogy nem véletlenül történt velük, ami történt, de úgy érzik, hogy az életcéljukat, ami rájuk lett bízva, azt nem teljesítették. Reménytelen állapotuknak köszönhetően mindannyian beleegyeznek Reverend Baradlay ajánlatába, és elindulnak amerikai útjukra. A vonaton való találkozásuk adja a mű végén a szálak összekapcsolódását.

A mű nem ad egyértelmű lezárást, és a kíváncsibb olvasók talán elkezdenek kutatni az író élete után, hátha abban valamiféle választ találnak. Magam is így tettem. A mű számomra csak félig tűnt lezártnak és nem tudtam elképzelni, hogy mi lehetne a folytatás. Vajon mi történik ezzel a hat emberrel? Együtt fogják építeni a jövőjüket, ahogyan azt a vonaton a baleset előtt beszélték? Vagy hagyják ezt mind elveszni, és külön folytatják útjaikat? Valahogy az előbbi valószínűbbnek tűnik, hiszen mindenüket elvesztették. Tulajdonképpen egyikőjük sem foglalkozhatott azzal, amihez értett, vagy amire méltó lett volna a háború után. Sok vesztenivalójuk nem igazán maradt, így valószínűbb, hogy egy jobb, fényesebb jövő érdekében együtt indulnak el a beláthatatlan, homályos jövő felé. Viszont a kíváncsiságom még sem hagyott alább, így hát utánajártam az író életútjának. Kiderült, a műben rengeteg életrajzi vonatkozást találhatunk, amelyek Wass Albert személyéhez köthetők. Találhatunk kevésbé lényeges párhuzamokat és viszonylag jelentősebbeket is.

Wass Albert előkelő származású volt, hiszen Erdély egyik legnemesebb családjából származott. Grófi rangot viselt, amelyet a családja 1744-ben Mária Teréziától kapott. Itt egyből Drágffy Gergely juthat eszünkbe, aki szintén nemesi származású karaktert jelenít meg a műben.

Az író életrajzának fontosabb helyszínei is fellelhetőek, mint például Párizs vagy Németország, illetve Erdély, ahova az író iskolákba járt/élt stb. Ezeket az egyes szereplők élettörténeteibe csempészte bele (a művész, a politikus és a professzor).

Ami a legszembetűnőbb kapcsolat Wass Albert életével, az az istenkeresés szimbóluma a műben. Minden szereplőnél fellelhető ez a téma - egyfajta bizonytalanságot sugallva. Maga az út toposz vezeti el a szereplőket a válasz megtalálásához, a nyom újbóli felderítéséhez, ami a múltbéli csónak-eset után elveszett. Ez a bizonytalanság mindegyik szereplő életére kihatott. A művet olvasva mintha maga az író is ezt a nyomot keresné. Persze ez csak részemről egy feltételezés, hiszen mint említettem, mi sem láthatunk bele az író fejébe, de mégis mintha az író is ezzel a bizonytalansággal küzdene. Ezt végül a mű végén megválaszolja, mert a pap halálával bizonyossá válik, hogy Isten mindenkit egy céllal teremtett meg. Egy olyan céllal, ami az emberek egész sorsára kihat. Hiszen nem volt véletlen az, hogy még fiatalként túlélték a csónakos esetet, de az öreg Hiribi egyből a vízesésbe zuhant. Már itt feltételezhető volt, hogy a nyom ott van az orrunk előtt, de minél több idő telt el és minél távolabb élték az életüket a szereplők, annál távolabb kerültünk a nyom megtalálásától is. Isten alatt viszont a műben is alátámasztotta az író, hogy nem mindenféleképpen azt az istent értette, akiben az egyház hisz. Hanem egy bizonyos felsőbb erőt, amit akár nevezhetünk ok-okozati láncelvnek, ahogyan a professzor nevezte, vagy békességnek, vagy boldogságnak, szerelemnek, de tulajdonképpen magáról az életről, a sors szerepéről van szó. Az író ezt a felfedezést a történet szerint keretbe foglalva mintha a saját gondolatát, felfedezését nyomatékosítaná.

Fontos kapcsolat lehet a szerző életével Amerika jelenléte is a műben. A herceg fejezetében is az amerikai tiszt, akit ápoltak, és általa maguk az amerikaiak is jobb színben voltak feltüntetve, de ekkor még nem volt annyira érezhető a pozitív kötődés Amerikához. A székely pap is Amerikában folytatta életpályáját

és később visszatérve azt tervezte, hogy az egykori cserkészeket is oda szeretné elvinni, hogy új és kedvezőbb életet élhessenek ott, mint az elpusztult Európában. Tulajdonképpen a kapcsolat abban rejlik, hogy maga Wass Albert is Amerikába emigrált a fényesebb jövő érdekében. Tehát nem véletlen, hogy az író saját életében is a menedékhelyet képviselő Amerika, a művében is ezt a szerepet tölti be.

Úgy érzem, hogy Wass Albertnek eme művéről bátran állíthatom, hogy igenis van kapcsolat a mű és annak szerzőjének élete között. Nem csak egy-két helyszín vagy utalás, hanem bizonyos események is, minthogy maga a világháború, a háború alatti katonai szolgálat és végül az amerikai emigráció és a fentebb említettek. Természetesen ez nem minden íróra és minden műre igaz, és mondhatnánk akár itt is, hogy nem biztos, viszont ajánlom a mű elolvasását a kételkedőknek. Hiszen egy ilyen háború, mint amilyen a II. világháború volt, nem hagy senkit se érzelmek nélkül és humán, művészi képességekkel megáldott ember nem tudja kizárni az érzelmeit alkotás közben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.