A történet igazán egyszerű emberekről szól, akiknek az életük nem is lehetne egyszerűbb. Teljesen mindegy, hogy ki milyen anyagi helyzetben van, vagy milyen a családja, egy dolog van, amivel minden ember szembesül élete során, és az pedig az elmúlás. Elmúlás az, ami mindent jellemez a novellában is, mint például az évszakok váltakozását és az emberek helyzetének a változását, amely az utazásban/költözésben nyilvánul meg.

A fő motívum a novellában a Halál, ami ugyebár az Élet elmúlása. A műben a Halál képe a fiatal Jung Kálmán betegeskedése által van jelen. Ez egy olyan dolog, amit minden egyes szereplőnek el kellett fogadnia. Mindenki, még maga Kálmán is tisztában van vele, hogy nemsokára meghal. Amikor Zelma néni az odaérkező Aliceszal közli, hogy „ő úgyis meg fog halni”, az már szavakban is biztosította a dolgot. Hiszen mindenki tisztában volt vele, de az, hogy valaki ilyen nyíltan és nyersen jelentse ezt ki megszilárdította a közelgő halál tudatát. Olvasás közben Zelma néni e gondolatát már-már gonosznak éreztem, és negatív érzések fogtak el. Feltevődött bennem a kérdés, hogy mégis hogyan mondhat valaki ilyesmit? Hogyan képes ennyire könnyedén venni egy embertársa (ráadásul valamilyen szinten rokona) halálát? De tovább olvasva a novellát rájöttem, hogy szó sincs ilyesmiről.

A Halál nem megválasztható. Nem dönthetjük el mikor és hogyan szeretnénk meghalni, feltehetőleg ha megtehetnénk ezt, akkor soha senki nem halna meg, hiszen ki akarna akkor meghalni? A Haláltól többségében mindenki fél. Olyan ismeretlen dolog ez az emberek számára, hogy addig el sem tudják képzelni, hogy milyen, amíg sajnos be nem következik. Csak annyit tudunk, hogy egyszer bizony mindenki életében bekövetkezik, és azzal együtt az Élet véget ér. Zelma néni kijelentése erre utalt kissé nyers megfogalmazásban.

Nagyon tetszett, hogy Alice is tisztában volt a fiatal Jung gyermek halálával, mégis bearanyozta a fiú utolsó napjait. Közben a szűkebb családi kör csak siratni tudta előre szegény gyereket, míg Alice a meseolvasással egészen jó kedvet szerzett Kálmánnak. Ezzel a felfogással teljesen egyetértek. Ő is tudja, hogy meg fog halni és mi is tudjuk, de akkor az legyen a feladatunk, hogy úgy viselkedjünk mintha már meg is történt volna? Szerintem ez elég nagy hiba lenne. Inkább ki kell hozni még abból a kis időből is, amit csak lehet. Ha tudott volna még járni, akkor esetleg el lehetett volna vinni gyönyörű helyekre, ahol még sosem járt stb. A baj ezzel csak az volt, hogy Kálmánnal annyira megszerettette Alice az életet, hogy egyrészt beleszeretett Aliceba illetve másrészt magát az Életet is jobban megszerette. Alicet ezáltal bűntudat fogta el, hiszen egy ponton úgy érezte többet árt, mint használ, amit csinál.

Én úgy éreztem, hogy a Halál a fontosabb tényező, amit ki kell fejtenem, mert az Élet egy soha vissza nem térő dolog. Az évszakok jönnek, mennek, mindig lesz tavasz, nyár, ősz és tél. A helyszínek, amiket életünk során bejárunk nem tűnnek el, bármikor visszamehetünk oda, vagy akár elég, ha csak elképzeljük magunkat újra ott és máris nincs hiányérzetünk. De a Halál, az egy visszafordíthatatlan dolog, akárcsak az idő múlása. „Egyszer minden elmúlik”- ezt elég sokszor hallhatjuk, és milyen igaz. De hát mit tehetünk? Annyit, hogy elfogadjuk, és nem akarjuk mindig ugyanazt visszakapni. Például amilyen tavaly nyáron volt a Balatonon nagy valószínűséggel idén nem olyan lesz. Ezen lehet mérgelődni, de fölösleges, mert csak magunkban okozunk kárt miatta. Ha nem ellenkezünk, továbblépünk, sokkal jobban járunk. Elég unalmas lenne mindig ugyanazt átélni, sokkal jobb a változatosság, az újdonság, még ha félelmetes is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.