Szerb Antal: Utas és holdvilág című kötete első olvasásra talán nőellenesnek tűnhet: a főszereplő hölgyek általában rossz színben vannak feltüntetve, és a főhős csupán eszközként kezeli őket vágyainak kielégítésére.  Ha azonban mélyebben beleássuk magunkat a téma elemzésébe, és figyelemmel kísérjük a jellemek kibontakozását a cselekmény előrehaladtával, lelkiismeretünk a negatív jelzőt inkább Mihályra, a főszereplő férfira aggatná.

Mihály sajátos személyisége és furcsasága már a legelső oldalakon szemet szúrt: a nászútján, az első házastársi éjszakát a velencei sikátorokkal osztja meg, nem pedig a szépséges feleségével, Erzsivel.  Miközben a férj a sötét útvesztőkön kavarog, Erzsi küszködik a gondolattal, hogy ura titkol előle valamit. Hogy van egy olyan kis része Mihály múltjának, ami nagy jelentőséggel bír kettejük házasságára. Hiába kéne felhőtlenül boldognak lennie a mézes hetein, férje kettős személyisége és mentális kilengései egyre csak halványítják az illúziót, hogy a kapcsolatuk tartós lehet.

Az első lényeges, cselekményileg meghatározó motívum Szepetneki János érkezése  volt.  János megjelenése újra visszavitte Mihályt a múltba, ahonnan amúgy is nehézkes volt elszakadnia. János szavai nagy hatást tettek a férfira, és ezen a ponton döntötte el, hogy nem titkolja tovább a régmúlt eseményeit felesége elől.  Elmesélte már-már kimerítő részletességgel, hogy mik történtek vele az Ulpius-házban, és hogy milyen élete volt, mielőtt megismerkedtek. Erzsi rendelkezve a női megérzések csalhatatlanságával, megérezte, hogy Mihály szerette Évát. Megérzésében később férje is megerősíti, de a könyv elején még másképpen magyarázza érzelmeit Éva iránt.

Mihály viszonyulása Évához méltán idegesíti az újdonsült feleséget. A beteljesületlen szerelem szilánkjai örökké belekarcolták az Ulpius nevet Mihály szívébe, és a beteljesületlenséget csupán beteljesüléssel lehet kiváltani. Ezt tudja jól Erzsi is, ezért fél attól, hogy esetleg Mihály felkutatja a barátait Olaszországban, ami csupán végleg zátonyra vinné az amúgy is megromlott kapcsolatot. Mihály Évában a nagybetűs, tökéletes és elérhetetlen nőt látja, aki által kiélheti elfojtott perverzióit, és aki előtt nem kell szégyellnie e furcsa fétisek kivetülését. Ulpius Évában valamiféle istennőt látott, az ideál megtestesítőjét, így képes volt eldobni saját családi életét, tanulmányait és idejét, csakhogy minél több időt töltsön a rajongott nő közelében.  Képes arra, hogy elkendőzze az igazi identitását, és alárendelje magát Évának, és részt vegyen a morbid játékokban, amikben Tamással együtt meghalnak Éváért vagy Éva által. Csupán ez a nő képes kiváltani Mihályból, hogy engedjen a női dominanciának, és önmagát elnyomva hódoljon be a hölgy kénye-kedve szerint.

Erzsi ezzel szemben teljesen másféle ideált testesített meg Mihály számára. Ő volt a biztonság, a társadalmi normák elvárása, és a kötelező mintakapcsolat teljes értékű társa. Erzsi szép, művelt és kiváltságos volt, büszke lehetett a férfi, akinek a jobbjába kapaszkodik. Igazságérzetünk úgy követelné, hogy ez a tiszta erkölcsű, mintafeleség érdemelje ki Mihály rajongását, ehelyett Erzsi lesz a nászútján megcsalt feleség, akit elhagyott a férje kergetve egy réges-régen köddé vált illúziót. Meg nem érdemelten kell kiállnia a bántásokat férjétől, és el kell viselnie, ahogyan megalázzák. Ő az a nő, akinek semmi sem sikerül, pedig ráférne a szerencse. A perzsa is eszközként kihasználja, megvásárolja, Szepetneki pedig perselyt lát benne, akiből hasznot húz. Ráadásul, amikor újra találkozik Mihállyal, és segít neki, a volt kedvese is enged a szenvedélynek, ezzel szakítva fel a sebeket Erzsi szívében. Pedig mennyivel inkább tisztelnie kéne Erzsit, amiért otthagyta a gazdag, és szerető Zoltánt, aki a tenyerén hordozta és hercegnőként kezelte a szerelmét? Melyik nő ne vágyna egy igazi úriemberre, aki azt érezteti a szíve hölgyével, hogy ő az egyetlen nő a világon? Erzsi ezt mind megkapta, mégis Mihályt választotta, akinek ezek ellenére volt képe a nászútján faképnél hagyni a feleségét.

És nem csak elhagyta, meg is csalta. A harmadik fontos női szereplő, a naiv és látszólagosan ártatlan Millicent is nagy port kavart. Ő az, akit a doktor kinéz magának, és Mihály ezt jól tudta, mégis lefekszik a nővel. És nem csak testileg használja ki, de pénzt is elfogad a lánytól, kihasználva, hogy gazdag és mindegy, hogy mikor fizeti vissza. Viszont Millicent személyiségén is díszeleg jó pár szennyfolt. Egy idegen országban, egy idegen emberrel, egy kilátástalan kapcsolat ellenére fekszik le, majd pedig miután a férfi távozik, annak a barátjával kezd ki. És nem csupán kikezd, hozzá is megy feleségül. Bár ezt a lépését nincs jogunk elítélni, hiszen a szerző nem tért ki az érzelmi háttérre. Az viszont mindenféleképpen elítélendő, amilyen erkölcstelenül viselkedett.

Visszatérve a legdominánsabb női szereplőre, Éva a regény végén újra felbukkan egy véletlen során. Alkalmat kerít arra, hogy beszéljen Mihállyal, sőt, még azt is megbeszélik, hogy Éva hogyan ölte meg Tamást, aki a saját testvére volt. Mihály szemében mégiscsak hős volt a nő, hiszen minden egyes Ulpius házbeli játékuk erről szólt. Meghalni Éváért, vagy Éva által. A férfi mit sem szeretett volna jobban, mint a játékot valósággá tenni, és valóban kimúlni a rajongott nő asszisztálásával. Úgy tűnt, hogy beteljesülhet a hőn áhított vágyeszménye, és az időpontot is lefixálták. Ki hitte volna, hogy egy negyedik nő, az olasz mentalitású asszonyok legsablonosabb mintapéldánya, Vannina fogja megzavarni az idilli halálvárakozást? Az igazi déli vérű nő, akinek a család a legfontosabb, aki képes egy keresztelő miatt kirángatni egy szinte idegen embert a lakásából, nem nézve, hogy annak fontos dolga van. Az olasz família, aki szemlátomás alatt befogad egy idegent a családba. Éppen ez az olasz család és Vannina lesz az, aki megakadályozza azt az eseményt, amire Mihály vár. És igen, ez a nő talán Évánál is nagyobb hatalommal bírt. Elvégre elszalasztott egy találkozót, egy igazi haláljátékot Évával, mert Vannina máshová hívta. Nem ironikus ez számunkra? Nem véljük felfedezni, hogyan halványul el Éva jelentősége az idő és történet előrehaladtával?

És nem érdekes, hogy Éva, aki együtt nőtt fel Mihállyal, és a férfi egy életen át szerelmes volt belé, megérezte, hogy Mihály nem fog meghalni? A levél, amit a férfinak írt, a végső sorok, amikben kifejti, hogy Mihály nem lehet Tamás, ő nem halhat meg Éva által, vajon nem Mihály új életének kezdősorai? A sorok, amik olvasása után, már kétségtelenül tudja, hogy haza kell térnie, és le kell zárnia magában a múltat? Ahogy már említésre került, a beteljesületlen szerelmet csupán a beteljesülés válthatja ki. Tévedés lenne? Tekinthetjük-e Évát Mihály sorsa kezdőpontjának és végpontjának? A levél, amiben szembesíti Mihályt, hogy ő nem léphet Tamás nyomdokaiba, és a hír, hogy Éva házasodik, már nem elég visszatartó erő, hogy kitörölje a beteljesületlen szerelem emlékét Mihály szívéből? Ki tudja? A regény utolsó sorai után, a vonaton hazautazó Mihály fejébe többet már senki sem lát bele.

Nagy Deborah

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.