A Koncovszki-részleg nevezetű, némileg bizarr tévéjáték egy elmegyógyintézetszerű intézmény világát mutatja be az olvasónak. A mű kicsit értelmezhetetlen befejezéssel zárul. Hasonló ez a befejezés ahhoz, amit egy néző a thrillerfilmeknél észlelhet, amikor először gondol valamit, hogy mi miért is történik, majd ez a film fele táján váratlan fordulatok miatt megváltozik, és végül a befejezés egy teljesen váratlan fordulattal szolgál. Ebben a tévéjátékban én mint olvasó pontosan ezt éltem át. Általában a hasonló filmek befejeztével jól érzem magam, mert valami váratlant tudtak nekem mutatni, ami izgalommal töltött el, és mégis rávilágított minden cselekmény okára, de itt ez elmaradt. A Koncovszki-részleg értelmezhetetlen maradt számomra, nem jött el a „megvilágosult és izgatott pillanat”. Ezt inkább értetlenség és szemöldökráncolás követte, ezért nem is igazán nyújtott számomra pozitív élményt.

A mű elején egy ártatlan riportra számítottunk, bár valahol bujkált a gyanú, hogy itt többről lesz szó. De számomra az sem hozott nagy meglepetést, amikor kiderült, hogy Fürjesyt is beutalták ebbe az intézetbe. Valahogy várható volt. Később pedig, amikor felvezették, hogy senkiben sem lehet megbízni, és hogy Fürjesy feleségével, Marival, meg van egy telefonbeszélgetés rögzítve, azt hittem, hogy majd ez hoz némi fordulatot, valami izgalmat. Sajnos csalódnom kellett, mert azon kívül, hogy mennyire szereti és félti a férjét, és hogy vigyázzanak rá, semmi mást nem mondott a feleség, így nem túlságosan értettem a bizalom és Mari kapcsolatának felvetését. Azt hittem, hogy majd valami érdekes fordulat lesz, hogy valami gonosz és/vagy hátsó szándékkal utaltatta be Fürjesyné a férjét, de ugyebár nem.

Az olvasmány vége pedig egyenesen értelmetlen volt számomra, mint már korábban említettem. Amúgy is voltak benne érdekes dolgok, mint például, amikor Koncovszki bemutatta a módszereiket és az eszközeiket Zolinak. A bizarr és kissé hátborzongató érzésen kívül mást nem éreztem olvasás közben. De mivel egy úgynevezett elmegyógyintézetről beszélünk tulajdonképpen, ezek sem voltak túl meglepőek, inkább az, hogy miért is lett valaki „ápolt”. Egyáltalán nem éreztem jogosnak az indokokat arra, hogy az ott kezelt embereket egy ilyenhez hasonló intézményben tartsák. Az, hogy az egyik illetőt azért tartották ott, mert egy fodrászatba rendes, nem torzító tükröket ígért, egyszerűen nevetségesnek és értelmetlennek tartottam. De még ezek felett képes voltam átsiklani, viszont a befejezés az, ami végül egy kiadós szemöldökráncoláshoz vezetett. A végén, amikor Zoli a szerződést úgy írta alá, hogy: SZABADSÁG SZERELEM, és minden ápolt és alkalmazott körülbelül összetaposva Koncovszkit kimenekült az intézményből. Azt hittem, hogy ez egy egész értelmes lezárás lenne, hogy Fürjesy a kiválasztott, akivel Koncovszkinak lehet, hogy tervei lettek volna, felszabadít minden „kínzottat” és „kínzót”. Érdekes lett volna, hiszen úgy tűnt, mintha Koncovszkinak ez lett volna valamiért az életcélja. Számomra ez is kissé értelmetlen, de egész elfogadható volt. Viszont a végső lezárás, amikor Fürjesy a gépírónővel beszélget, mintha tényleg átesett volna egy agymosáson, de mégis hogyan. Teljesen értelmezhetetlen és torz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.