„Kérem, komolyan mondom, ne várjanak tőlem túl sokat, csak próba a számomra... Meg szeretném kísérelni, vajon... vajon... valóban képes vagyok-e egy valódi sakkpartit játszani, valódi sakktáblán, valóságos figurákkal s egy élő partnerrel... mert egyre jobban kételkedem benne, hogy az a száz vagy talán ezer parti, melyet annak idején játszottam, igazi sakkparti volt-e s nem csupán valamilyen álom-sakk. Lázálom-sakk vagy lázálom-játék, melyben, mint az álomban szokásos, átugortam a közbenső fokokat.”

Stefan Zweig novellájának úgy gondolom, dr. B. az igazi hőse. Elég csak arra gondolnunk, milyen lelkierőt tanúsított vallatóival szemben, nem tört meg, nem árult be senkit. Rabsága végén sem a fogva tartói kegyetlensége miatt került kórházba, hanem saját maga miatt.

Képzelt versenyei közepette, miközben igazán belemelegedett a saját magával folytatott sakkjátszmákba, eldöntötte, győzni akar. Viszont valódi ellenségei helyett, saját magát győzte le. Még hozzá azzal a fegyverrel, ami az elején még gyógyírnak tűnt magányára. A végtelen űrre, ami egyszerre betöltötte és körülölelte dr. B.-t.

Érdekesnek tartom, miként deformálódott a szellemi mentsvárból káros szenvedély. Ami az elején éppen arra szolgált, hogy megtartsa elméje épségét, okozza annak megbomlását. Megkockáztatom az állítást, ez rosszabb, mint amit a Gestapo művelt a férfivel. Vagy talán közvetetten, de ez is nekik róható fel, még gonoszabbá és elítélendőbbé téve módszereiket. Dr. B. menekülni akart a szellemi sorvadás elől, majd saját maga hajszolta elmebaj mégis megtalálta.

A Buenos Aires felé tartó hajón pedig már úgy jelenik meg, mint az elvonóról kikerült drogfüggő. A fent idézett szövegből kiderül, a játék egyfajta hallucinogénként szolgált számára a sivár hotelszobai környezetben. Később úgy is említi betegségét, mint sakkmérgezés. Mi másra gondolhatnánk hát, mint drogra?

Így mikor a férfi elszabadul az átkos hotelszobából és a képzeletbeli sakk fekete-fehér béklyói közül, érthető a reakciója a húsvér játszma láttán. Mert nem akar visszaesni, csak egy kicsit szeretne újra, egy kóstolót. Az idézett szövegben mintha győzködné magát:  igen, csak azért akar újra játszani, hogy megbizonyosodhasson az emlékei igazáról. Hiszen elmondottai alapján agya gyakran kihagyott, ha arra a Gestapo fogságában eltöltött időszakra gondolt.

Aztán persze, mint ahogyan az várható volt, visszaesett abba az állapotba, kórházi kezelése előtt teljesen eluralkodott rajta. Mirko Czentovic, lévén elsőrangú stratéga, rájön gyengeségére és szívtelenül kihasználja, aminek morális üzenete több kérdést is felvet.

A tény viszont, hogy dr. B. végül – külső segítséggel ugyan, de mégis – képes kilépni magánkívüli állapotából, újra rendes, egészséges normák szerint, megmutatja számunkra, milyen erős és kitartó még mindig a férfi, annak ellenére, hogy a Gestapo gépezete jól megrágta, majd kiköpte őt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.