Amikor Holden felriad borzalmas rémálmából, verejtékben fürdik egész teste, kezei és lábai remegnek. Alig bír magához térni a megtévesztően valósághű álomvilágból. Az álomból, melyben ő csak egy haszontalan, jelentéktelen tinédzser, kinek se múltja, se jövője. Céltalanul tengeti csak mindennapjait, az emberek elfordulnak tőle, emberszámba sem veszik. Az egyetlen pozitív dolog az életében, mely a legkilátástalanabb helyzetekben is a reményt jelenti számára, kinek puszta jelenléte is (a számára alig ismert) örömmel és boldogsággal tölti el: a kishúga.

Most azonban teljesen más a helyzet. Már a gondolatot is, hogy egy egyszerű rémálom megijesztette szánalmasnak és megalázónak találja, ezért megpróbálja minél hamarabb elfelejteni. Mivel még bőven az ébresztőóra őrjítő csengése előtt ébredt fel, bőven van ideje rendbe rakni tökéletes(nek gondolt) külsejét, kiválasztani a megfelelő ruhát, gondosan beállítani a haját. Egyszóval megint tökéletesen indítani a napot. Indulás előtt gondosan ügyel arra, hogy ne találkozzon húgával, ugyanis a háta közepére sem kíván egy hisztis kislányt kora reggel.

Az előkészületek után büszkén pattan be tűzpiros autójába, szemére helyezi szemüvegét (annak ellenére, hogy az eget felhők borítják, ameddig csak ellátni), majd beindítja a járművet. A kipufogók hatalmas robajjal zúgnak, mikor végigszáguld a még nyugodt, hajnali utcákon. Tíz perc után elegánsan parkol be az iskola bejárata előtt álló, általában üres parkolóba. Nem sok vele egyidős fiatalnak telik autóra, így ez is nagyon lendít amúgy is magas image-én. Alig hogy leállítja a motort, rögtön egy nagyobb tömeg gyűlik a kocsi köré. Mindenki elsőként szeretné köszönteni Holdent. Ő persze ügyet sem vetve rajongói táborára, egyenesen az ebédlő felé veszi az irányt, ahol „barátai” mellett az iskola legbelevalóbb csajai álldogálnak. Csak úgy, mint az előbb, most is mindenki abbahagyja, amit eddig tevékenykedett, és rögtön kitörő lelkesedéssel köszönti Holdent.
- Szevasztok! Hiányoztam már, mi? Ezzel kezdetét vette egy átlagos nap. Egy átlagos nap, mikor mindenki a kedvében akar járni, mikor a lányok egyetlen mosolyától elalélnak, mikor más diákok hozzák ki neki az ebédjét. Tehát semmi rendkívüli. Ám ezen a napon valami mégis megváltozott. Mikor Holden délután hazaért, nem szólt a haveroknak, hogy lógjanak együtt délután, nem hívott randira egyetlen lányt sem. Csak ült a szobájában, maga elé bámult, majd olyan dolog történt, ami még sosem, mióta az eszét tudja. Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Talán azért, mert ráeszmélt, hogy már évek óta úgy éli a mindennapjait, mint James Dean az álmaiban, de csak most értette meg, hogyan is éreznek azok, akik az életében csak a mellékszereplőket alakítják. Talán ezért, talán nem. A választ soha senki nem tudja már meg. Ugyanis e naptól fogva, senki nem látta Holdent…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.