Segítséggel vagy önerőből? Eltemetni vagy kibeszélni? Megvárni, míg az idő begyógyítja vagy azonnal cselekedni? Van-e végleges megoldás vagy csak ideiglenes gyógymód? Hogyan érdemes egy mindent megváltoztató traumát (megpróbálni) feldolgozni?

A Sakknovella számomra legérdekesebb része, hogy hogyan próbálja meg Dr. B. átvészelni az őt ért megrázkódtatások sorozatát. A hosszú és fájdalmas traumát, mely egy életre megváltoztatta mindennapjait. Az őt ért kínzás, minden tortúra közül is talán a legborzalmasabb. A lelki terror. Kevesen tudják, de az ember lelke sokkal sérülékenyebb, mint a teste. Sokkal nagyobb sebet tudnak ejteni az illetőben, ha az elméjét ostromolják meg mindenféle testi megcsonkítás helyett. Áldozatunk esetében ez a lelki terror az emberiségtől való teljes elszigetelésben nyilvánul meg. A teljesen üres hotelszoba, kilátás nélkül, kommunikáció nélkül, embertársak nélkül, mindenféle érzékszervi inger nélkül. Az egyetlen élőlények, akikkel valamilyen kommunikációba léphet, azok a vallatói. A „halál fekete küldöttei”, akiknek feladatuk szerint addig kell gyötörni az illetőt, míg az meg nem törik. Hosszú hetek, hónapok telnek, de Dr. B. nem törik meg. Elméje ép részével próbál ragaszkodni a realitáshoz. Segítségképpen valami foglalatosságot keres magának. A sakk lesz az. Azonban ez az ártalmatlannak tűnő játék később szűnni nem akaró szenvedéllyé, függőséggé fokozódik. Egy ideig úgy tűnik, ez a gyógyír a kínok okozta sebekre, később azonban kiderül, hogy még csak fokozza azokat. A majdnem egy évig tartó vallatás és a „sakkmérgezés” következményeként kórházba kerül, ahol biztosítják róla, hogy minden rendben, de óva intik attól, hogy a jövőben akárcsak futó pillantást is vessen bármilyen sakkal kapcsolatos dologra.

Ekkor jött azonban a nem várt esemény. Amikor hetekkel a tortúra után egy sakkpartival találta magát szemben, megint úrrá lett rajta a megfékezhetetlen vágy, amit eddig úgy tűnt, sikeresen eltemetett a lelke legmélyebb részébe. Ez a módszer azonban nem volt hatásos, ugyanis feltépte az oly’ nagy gonddal elrejtett sebeket, és a keserűség, a szenvedés felszínre került elpusztítva mindazt, amit a romokból megpróbált újjáépíteni.

Történetük szereplője által alkalmazott elfojtó, eltemető módszer tehát nem alkalmas a trauma végleges feldolgozására. Felszínes, ideiglenes megoldást képez, azonban a tortúra nyomainak teljes eltüntetésére nem képes. A sebek örökre ott fognak izzani a lélek legmélyében…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.