Egy átlagos júniusi, nyugodt este volt. Az alkohol hatásától még kissé kába szerelmesek lassan sétáltak a kihalt utcákon. Nem tudták már azt sem, mennyi lehet az idő, csak kényelmes tempóban haladtak előre mindent figyelmen kívül hagyva. Nem is tudtak volna gyorsabban menni, hiszen egy végigtáncolt éjszaka után csoda, hogy egyáltalán még bírtak sétálni.
Kata Dávid erős vállára hajtotta a fejét miközben ujjait szorosan a fiú ujjaira fonta. A biztonságos, védelmet nyújtó test, mint szikla magasodott fölé az apró, törékeny lánynak. Végre megérkeztek Kata házához.

- Ébresztő! – szólt barátnőjének Dávid. A lány még mindig az elmúlt órák fáradalmait próbálta kiheverni, így a megszokott, hosszú, szenvedélyes csók helyett csak gyorsa puszit nyomott szerelme arcára, motyogott valami „Holnap majd beszélünk.”- félét, majd bement a házba.  A fiú előtt még egy félórás séta állt hazáig. Tudta, hogy ez az idő most jóval több lesz, hiszen rettentő álmos és kimerült volt.
Hajnali négy óra lehetett, egy árva lélek sem volt az utcákon. Ahogy ment előre, eszébe jutottak az este kicsit homályos emlékei, és ahogy ezeken tűnődött, szemeit egyre kisebbre engedte kinyitni az álmosság, feje le-lecsuklott. Ez nem is lett volna baj, hiszen már csukott szemmel is hazatalálna az oly sokszor végigjárt útvonalon. Hanem akkor este olyan tragédia történt, ami örökre megváltoztatta a fiatalok életét.
Már csak két saroknyira volt otthonától, mikor egy rozoga fekete furgon kifordult a közeli zsákutcából, lefékezett mellette, és mire észbe kaphatott volna, már be is ráncigálták a jármű csomagtartójába. A hatalmas rozsdás lakat kattant, lehetetlenné téve az ajtó kinyitását. A halálra rémült fiú még félelmében sem vesztette el eszét, és teljes erejével verni kezdte a csomagtartó ajtaját. Ám hiába, ugyanis az ajtó meg sem mozdult a hatalmas ütések ellenére sem. Két ajtócsapódás és a jármű elindult.
- Segítség! Kérem, valaki segítsen! – Dávid torka szakadtából üvöltött, ám egy árva lélek sem hallotta segítségkérését. A furgon nagy robajjal haladt végig a kisváros kihalt utcáin. A házakban alvó emberek nem is sejthették, hogy milyen tragédia történik szeretett, békés városukban. Akkorra már a reménytelenség és a tehetetlenség szinte megbénította Dávidot. A mindig bátor, magát mindig feltaláló fiút most behálózta a rettegés fekete özvegye. Az agya utasította, hogy keressen valami menekülési utat, ám teste mozdulatlan maradt ügyet sem vetve a parancsra. Nem tudott gondolkodni, nem tudott lélegezni, úgy érezte, valami belül összenyomja tüdejét. Fuldokolni, köhögni kezdett, kezei, lábai megállíthatatlanul remegtek, fejében szűnni nem akaró fájás, zúgás tombolt. Kezelhetetlenné vált teste feladta a küzdelmet, Dávid a földre rogyott, majd eszméletét vesztette.
Mindeközben Kata halkan felosont szobájába, nehogy fölkeltse szüleit, majd ruhástól bedőlt az ágyba. Bármit megadott volna azért, hogy akkor és ott megfürödve, tiszta ruhában bújhasson a takaró alá. Ám ez a szép gondolat azonnal szertefoszlott, amint megcsapta orrát a tömény cigarettafüst szaga, ami a blúzából, szoknyájából áradt. Ám még ezek hatására sem tudta rávenni magát, hogy elmenjen zuhanyozni. Gyorsan ledobálta ruháit a földre, fölvette a Dávidtól kölcsön kapott „♥You are my everything!♥” feliratú, térdéig érő XL-es pólót, amit még ő vett ajándékba a fiúnak évfordulójukra, és nyakig betakarózott a meleg paplanba. Az este járt az eszében, amivel képtelen volt betelni, hiszen most voltak először ilyen helyen együtt, és fantasztikusan érezte magát. Tudta, hogy Dávid nem lelkesedett kifejezettem a dologért, hogy egy ilyen szórakozóhelyre menjenek, de végül eleget tett kívánságának, és ezért még inkább hálás volt a fiúnak. Mielőtt álomba merült volna még írt egy gyors SMS-t szerelmének, melyben megköszönte neki ezt a felejthetetlen estét, és a jól megszokott „Szeretlek Egyetlenem!♥” sem maradhatott le. Elküldte az üzenetet, azonban nem érkezett visszaigazoló SMS, hogy az üzenet kézbesítve lenne.
- Biztosan kikapcsolta a telefonját, nyugodtan akar aludni. Majd reggel, ha bekapcsolja, megkapja – nyugtatta meg magát gyorsan Kata. A helyzet azonban egészen más, sokkal borzasztóbb volt.
A fiú telefonját elvették, az akkumulátort kivették és kidobták a kocsi ablakán. Pénztárcáját, iratait és minden egyéb tulajdonát is összegyűjtötték, egy fekete zacskóba rakták és elrejtették. Az elrablók megpróbáltak a tizenkilenc éves fiú fejével gondolkodni, és minden menekülési lehetőséget lehetetlenné tenni. Sajnos sikerrel is jártak. Mikor Dávid magához tért, már egy elhagyatott, sötét, dohos raktárépületben találta magát egy székhez kötözve. Mivel elájult a kocsiban, tippelni sem tudott, hogy mennyit utazhattak, így arra sem volt ötlete, hogy milyen messze lehet az otthonától, családjától, Katától.  A hatalmas épületben egyes egyedül volt. Csak a fekete furgon bámult rá a sarokból. A falon nem voltak ablakok, a bejárat is csak egy széthúzható vasajtó volt. A dohos szag olyan gyomorforgató volt, hogy újból az ájulás kerülgette, sőt hányingere is volt. Azonnal megpróbálta kiszabadítani kezeit, lábait, ám a vastag kötelek nem engedelmeskedtek a rángatásnak, meg sem moccantak. Mikor rájött, hogy esélytelenül próbálkozik, kiáltozni kezdett, hátha valaki van a közelben és meghallja. Ám minden hiába volt. Bár nem tudta, mégis sejtette, hogy egy Isten háta mögötti helyen van, és itt senki sincsen, aki segíthetne rajta.
Ahogy így reményvesztve üveges tekintettel bámult maga elé, hirtelen a vasajtó hangos csikorgással eltolódott, és kék sötét alak lépett be. Az ajtó becsapódott, majd a két baljós alak közeledni kezdett a megkötözött fiúhoz. Ahogy lépkedtek Dávid felé, a fiú két könyörtelen, gonosz, velejéig romlott, harminc év körüli férfit vélt látni. Mindkettejük arcát egy-egy sebhely tarkította.
- Ezeket biztosan nem játék során szerezték – vizsgálta a hegeket Dávid. Az egyikőjük két méter körüli, hosszú hajú, amolyan régi rockerfigurának látszott. Ócska fekete farmert és egy szakadt, sötétzöld pulóvert viselt. Így első látásra egy lepukkant maffiafőnöknek tűnt. A másik egy fejjel alacsonyabb, valamivel rendezettebb külsejű férfinak látszott. Farmernadrág és sötétkék kockás ing volt rajta. Megálltak előtte, egyetlen szót sem szóltak csak közelebb hajoltak hozzá, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy elég szorosak-e a kötelek. Pár méterre a széktől, ahol Dávid ült, volt egy óriási faasztal. A két férfi erre támaszkodva látszólag nagyon komoly tanácskozásba kezdett. Dávid hallgatózni akart, de nemcsak hogy mondatokat, de még szavakat sem hallott ki a suttogásokból. Öt perc szóváltás után az alacsonyabb férfi a kijárat felé indult, a másik pedig leült Dáviddal szembe egy székre. A vasajtó kinyílt.
- Zsolti! A jegyeket el ne felejtsd! – kiáltott utána a székről. Ahogy meghallotta a hangját, Dávidnak hirtelen olyan érzése támadt, hogy hallotta már ezt a hangot nem is olyan régen. Hosszasan gondolkodott, de akárhogyan is koncentrált, nem sikerült felidéznie. A helyzet mostanra már teljesen reménytelennek tűnt a fiú számára. Egyre csak az járt a fejében, hogy miért hozták őt ide, mit akarnak tőle ezek az emberek, ki az a Zsolti, honnan ilyen ismerős a másik hangja? A tehetetlenség kis híján felőrölte. Tudta, tennie kell valamit, különben ki tudja, meddig fogják itt tartani, vagy ami még rosszabb, meg fog őrülni.
- Kik maguk? Mit akarnak tőlem? Pénzt? Vagy valami mást? Héj! Mi a francért hoztak ide? Nem kapott választ. A férfi csak szótlanul ült, és mélykék szemét Dávid pillantásába szúrta. A fiú végül olyan kitartóan faggatózott, hogy az órák óta tartott zavarodottságát némileg enyhítve végre válaszokat kapott kérdéseire.
- Az este láttunk titeket a barátnőddel. Igazán szemrevaló lány. Itt elejtett egy halvány mosolyt és folytatta. – Nem kellett volna magára hagynod, míg a haverjaiddal beszélgettél… - mondta sejtelmes hangon. Dávidon megint úrrá lett a pánik. Hirtelen eszébe sem jutott, hogy mikor hagyta magára Katát.
- De hát… De… Én… Nem is… Kata… - megszólalni sem tudott.
- Tehát nem is emlékszel? Igaz, nem sok volt az az öt perc, amit külön töltöttetek, ráadásul épp egy méter távol állhattatok egymástól, de éppen elég volt arra, hogy jól szemügyre vegyük és megkörnyékezzük a kis hölgyet. Itt a gonosz vigyor eltűnt arcáról és dühös arckifejezésbe csapott át
- Belevaló kiscsaj. Talán még jobban, mint gondoltuk – kis szünetet tartott. Próbálta a legpontosabban felidézni az este történéseit. – Zsoltival munkalehetőséget, szállást kínáltunk a kis barátnődnek. De ő csak röhögött rajtunk. Aztán meg akartuk hívni egy baráti italra, de ez sem kellett neki. Gondoltam nem éri be ennyivel, nyilván többet akar a kis telhetetlen…
- Elég! Hagyja abba! – kiabált közbe Dávid. De a férfi kaján vigyorral az arcán folytatta:
- Így hát megfogtam a kis feszes popsiját. Láttam rajta, hogy élvezi, csak megjátszotta, hogy nem tetszik neki. De aztán megkarmolt a kis lotyó – mutatott friss sebére.
- Hallgasson! Mégis mit akar tőlünk? Mit akarnak Katától? Őt hagyják ki ebből! Érti? A válasz egy irdatlan nagy pofon volt. Szegény fiú rendesen megszédült az ütéstől. Az orra vére is eleredt.
- Ne ugass bele a mondandómba!
- Márk! Mi a fenét művelsz? – hallatszott az ismerős hang a bejárat felől.
- Szemtelen a kölyök. Csak tiszteletre tanítom – felelte.
- Megegyeztünk, hogy nem bántjuk. Legalábbis még nem…
- Jól van. Higgadj le! Túléli a srác. Inkább azt mondd, hogy megszerezted-e a jegyeket!
- Persze. Itt van mind a három.
- Milyen jegyeket? – kérdezősködött hibájából mit sem tanulva Dávid. Márkot megint elöntötte a düh, de aztán rájött, hogy azzal csak fokozza a fiú félelmét, ha elmondja neki tervüket, és ez fűlőtt a fogához.
- Repülőjegyek. Egészen pontosan három darab repülőjegy Dubaiba a kis barátnőd számára és a mi számunkra. Bizony. Tervezünk egy kis kiruccanást, és Kati tökéletes partnerünk lesz az utazáson.
- Miért? – kérdezte elcsukló hangon, könnybe lábadt szemekkel a fiú.
- Oh! Nagyon megható ez a színjáték, de ez nem változtat a tényen, hogy a lány velünk jön. Igaz, Zsolti?
- Igen – felelte kicsit megsajnálva a fiút. Hirtelen a düh átvette az addigi félelem helyét, és Dávid átgondolva a hallottakat magabiztosan Márknak szegezte kérdéseit.
- Honnan veszitek, hogy elmegy veletek? – váltott személyesebb tegezésre. - Semmi sem venné rá erre. Vagy ha netán mégis, utánatok megyek Dubaiba, és bármit megteszek, hogy hazahozzam őt, titeket pedig örökre lecsukjanak. Márk a kérdések, fenyegetések sokaságára is csak ugyanazzal a magabiztos arckifejezéssel, válaszokkal reagált.
- Okosabbnak gondoltalak, kölyök. Meg sem fordult a fejünkben, hogy magától velünk jönne. Pont itt jössz te a képbe. Pár perc múlva felhívjuk szépen Katit, és elmeséljük neki, hogy szívélyes társaságodat élvezzük. Elmondjuk, hogy ha szeretne viszont látni, jöjjön ide egyedül. Ő eljön, mivel rajong érted, bár őszintén nem értem, miért, és már indulunk is a reptérre. Ha akármelyikőtök trükközni próbálna, egyszerűen szétloccsantom a helyes kis pofikád.
Dávid képtelen volt feldolgozni a hallottakat. Egyszerűen csak bámult maga elé. Egész testében remegett, és ekkor már gondolkodni sem tudott. Egyetlen gondolat lebegett csak a fejében: Miért nem tudtak ma este is, mint legtöbbször, valami otthoni programot kitalálni kettesben? Minél többször tette föl ezt a kérdést magának, annál inkább úgy érezte, hogy felemészti ez a nagybetűs MIÉRT.
Tizenöt perc múlva csöngött a Torsik család telefonja. Kata apja vette föl, aki fölkeltette a lányt és kezébe nyomta a telefont, mondván, hogy életbevágóan fontos. Hosszú-hosszú percnyi hallgatás után Kata csak annyit mondott, rendben. Lerakta a telefont és zokogni kezdett. Csak zokogott és zokogott, édesapja teljesen kétségbe volt esve, de nem tudta meg, mi történt. Mikor aztán abbahagyta pár perc erejéig a zokogást, elmesélte apjának a hallottakat, aki egy perc gondolkodás nélkül tudta, hogy cselekednie kell. Másért talán nem tette volna meg, de Dávidot igazán megszerették. Szinte saját fiuknak tekintették Kata anyjával. A fiatalok szerencséjére az elrablók azzal az egy ténnyel nem számoltak, hogy a lány apja a terrorelhárítóknál dolgozik. Szigorúan utasította lányát, hogy szedje össze magát, mert Dávid élete múlhat azon, hogy akkor és ott milyen lélekjelenléttel tud szerepelni. Megbeszélték a „haditervet” és sietve a megbeszélt helyre indultak. Kata vezetett, apja a csomagtartóba rejtőzött, mivel az emberrablók szerint Kata vagy egyedül megy, vagy ne is menjen, mert nem lesz kiért. Gyorsan hajtott, mert késésben voltak. Végül a megbeszélt időpont után tíz perccel érkeztek meg. Leparkolt, majd torkában dobogó szívvel az ajtó felé indult. Benyitott. Rögtön meglátta székhez kötözött szerelmét. Sosem látta még ilyen meggyötörtnek. Rászáradt vér terítette be a fél arcát, és csak bámult maga elé. Mindaddig, míg meg nem látta barátnőjét. A lány futni kezdett felé.
- Ne gyere közelebb! Menekülj! El akarnak vinni.
- Miről beszélsz? Nem megyek el nélküled.
De már késő volt. A vasajtó becsapódott.
- Szervusz. Örülök, hogy újra találkozunk. Kerülj beljebb! – köszöntötte várva várt vendégüket Márk. A lány először nagyon megrettent, aztán rájött, hogy ha meg akarják úszni ép bőrrel ezt a napot, akkor úgy kell tennie, ahogy apjával azt korábban megbeszélték. Eszerint ő beszélgetésbe elegyedne a férfival, és öt perccel később édesapja előjönne a fekete Volkswagen Golf csomagtartójából, hívná a rendőrséget, bemenne és pisztolyával a földre kényszerítené a férfit, és így várnák meg a rendőrséget. A terv meghiúsíthatatlannak tűnt. Azonban az események olyan nem várt, tragikus fordulatot vettek, melyre legrosszabb rémálmaikban sem mertek gondolni. József, Kata apja, kiszállt az autóból, kibiztosította fegyverét és bement a hatalmas gyárépületbe. Az ajtó nyitva volt, így hangtalanul be tudott lopakodni. Azonnal észrevette Dávidot a székben és Katát amint egy férfival beszélget. Halkan lépkedett előre a gyéren megvilágított épületben. Csak a megfelelő alkalomra várt. Már éppen úgy érezte, hogy eljött a megfelelő pillanat, mikor a bejárat irányából valaki ráüvöltött:
- Dobja el a fegyvert! – József azonban minden hezitálás, átgondolás nélkül megfordult és lőtt. A golyó egyenesen Zsolti nyakán hatolt át. A férfi hátrahőkölt, majd hosszú vércsíkot hagyva maga után a fal mentén a földre csúszott, majd a fény örökre kihunyt szeméből. Az épületre néhány másodpercig fülsiketítő csend szállt. Mindenki lélegzetvisszafojtva állt és próbálta felemészteni az elmúlt percben történteket. A némaságot először Márk törte meg, aki egészen addig Katával beszélgetett.
- Azt mondtam egyedül gyere. Látod mit tettetek? Ha egyedül jössz, sosem történt volna ilyen – ordította magából kikelve. – Na de az ígéret szép szó… - mondta és elővett egy kést a zsebéből és Dávid combjába döfte.
- Neeeee! – kiáltotta Kata majd sírni kezdett. – Hagyja békén!
Márk kihúzta a kést és a másik combjába is beleszúrta. Dávid eget rengetőt ordított. Elképzelni sem tudta, hogy létezik ekkora fájdalom. Az utolsó porcikájáig, teste minden egyes részén áthatolt a fájdalom. Úgy érezte lebénult mindene, agyával kizárólag a fájdalomra tudott koncentrálni. Eközben József újratöltött, és így szólt:
- Hagyja abba! Jöjjön el a gyerekek közeléből! Nem hallotta? Lépjen hátrébb, vagy lelövöm magát is, mint a haverját is.
A férfi azonban nem mozdult. József nem mert lőni, ugyanis Kata egészen közel állt a férfihez, és félő volt, hogy őt találná el. - Utoljára figyelmeztetem. Jöjjön el onnan!
-  Azonnal – felelte Márk, ám mielőtt ellépett volna, megszorította a kés markolatját és Dávid nyakába mélyesztette a pengéjét. Utána kihúzta a kést, eldobta majd térdre ereszkedve ördögi kacajba kezdett. Kata szerelme lábához rogyott és sírva nyugtatni kezdte: 
- Semmi baj egyetlenem, mindjárt itt a segítség. Kórházba kerülsz, és meggyógyulsz hamar. Nem lesz semmi baj. Kicsim? Hallasz engem? 
Ám ekkor már csak egy üres szempár nézett rá. 
Akkor rá kellett jönnie, hogy a kar, mely eddig csak őt ölelte, nem öleli többé, hogy a száj, mely friss csókokkal hintette be, nem csókolja többé, és a szív, mely csak érte dobogott, nem dobban többé. Erős vállára hajtotta a fejét miközben ujjait szorosan a fiú ujjaira fonta, és szívszaggató zokogásba kezdett…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.