Vége. A tervnek annyi. Ani azt kívánta, bárcsak hirtelen eltűnhetne, bárcsak semmissé tehetné a történteket. Gondolniuk kellett volna az esetleges buktatókra, körültekintőbben kellett volna végrehajtaniuk ezt az egész zsarolási hadműveletet. Persze utólag már könnyű okosnak lenni.

A nő elkerekedett szemmel nézett Anira, majd arcára kiült a méla undor. Normális esetben Ani viszonozta volna az ellenszenves tekintetet, de a döbbenet megbénította az agyát. Vészhelyzetben sosem tudott a megfelelő módon reagálni. Szemével automatikusan Gábort kereste az üvegfal mögött, de a férfit nem látta sehol. Zoli sem volt már ott.

Csak egy dolgot szeretett volna: elmenekülni. Gyors léptekkel az ajtónál termett, feltépte és kiviharzott az irodából. Ezúttal nem várt a liftre. Tombolt ereiben az adrenalin, így a lépcső felé indult. Kettesével vette a fokokat, csak úgy száguldott lefelé. A cipőjének sarka nem bírta ezt a megpróbáltatást, megadta magát és kitört. Ani még éppen meg tudott kapaszkodni a korlátban, így nem esett akkorát. Magában cifrán káromkodott, majd levette mindkét cipőjét és mezítláb rohant ki az épületből egészen a kocsiig.

A fiúk még nem voltak ott, ezért gyorsan előkapta a telefonját, bepötyögte a PIN-kódot­- ami csak a második próbálkozásra sikerült, mert keze még mindig reszketett az idegességtől- és tárcsázta Gábor számát. De hiába hívta, ki volt kapcsolva. Zoli úgyszintén.

Egyedül, kétségbeesetten állt a kocsinál és várakozott. Utált várni, nagyon türelmetlen volt mindig, és ebben a helyzetben még nagyobb megerőltetést jelentett ez számára. Már ő maga sem tudta, hogy mire volt jó ez az egész. Ráadásul ennek az utálatos nőnek is éppen ilyenkor kell felbukkannia. Ani tudta jól, hogy a konkurens lap szerkesztője, az ő olyannyira gyűlölt riválisa még felhasználja a látottakat ellene.

Már kezdett sötétedni, de Gáborról és Zoliról még mindig nem volt semmi hír. Ani vagy hússzor hívta már őket, de mobiljaik még mindig ki voltak kapcsolva. Keserűsége kezdett forrongó dühbe átcsapni. Már több mint egy órája várt Zoliékra, de mintha a föld nyelte volna el őket! A legrosszabbra nem is akart gondolni…

Egy kis idő elteltével indulatai egyre jobban eluralkodtak rajta. Rettentő mérges volt a fiúkra, hogy csak úgy képesek voltak őt faképnél hagyni. Már nem volt kedve tovább ácsorogni, pedig tudta, ha másért nem, a kocsiért visszajönnek majd. Elsétált a buszmegállóig, miközben azon tűnődött, hogy hová menjen. Haza semmiképp nem akart még. Nem bírta volna elviselni a magányt, ami ott várt volna rá. Eszébe jutott egy hely, az Aranykulcs. Még Gábor vitte el őt oda pár éve először. Viszonylag gyakran járt oda vele és Zolival, de egyedül még soha nem tette be a lábát a kocsmába.

Belépett az ajtón, majd egyenesen a pulthoz lépett és rendelt egy üveg Finlandiát. Szerencsére szabad volt a tömegtől legtávolabb eső asztal, nem volt kedve osztozni az emberekkel a kocsmát átható vidám légkörben, sokkal inkább szeretett volna belesüppedni a mardosó önsajnálatba…

Már a fél üveg vodkát megitta, amikor az ajtóban egy ismerős férfialakot pillantott meg. Zoli nyugtalanul nézett körül. Azonnal észrevette az illuminált állapotban lévő hangoskodók között meghúzódó Anit. Tudta, hogy itt találja majd. A lányhoz sietett, és lehuppant vele szembe.

- Eszedbe jutottam?? Legalább neked… Nagyon örülök neki. Mégis mi a francot képzeltetek? Hogy hagyhattatok csak úgy ott? Tudod mennyit dekkoltam a kocsinál rátok várva? És egyáltalán van fogalmad róla, hogy…

- Ani, kérlek, mindent meg fogok magyarázni- fojtotta belé a szót- de mondanom kell valamit…Gáborról van szó- hangja remegett, arcát kezébe temette. Lerítt róla, hogy nagyon ideges.

- Mi történt?- Kérdezte Ani rémülten, hiszen Zolit sosem látta ennyire feldúltnak, mi több, ő volt a megtestesült nyugalom.

Zoli kicsit habozott, a lány szemébe nézett, de aggódó tekintete csak még jobban felzaklatta.

- Mondd már, Zoli, mi van Gáborral?

- Eltűnt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.