... vérző teste egészében remegett. A levegőt csak kapkodni tudta. Éreztem, hogy ezek az utolsó percei. Ott álltam mellette, és néztem, ahogy utolsó csepp erejével is küzd a közelgő halál ellen. Ám minden erőfeszítés hiába, magával ragadták az örök sötétség karmai...Hogy hogyan is jutottam el odáig, hogy végignézzem egy ártatlan ember őrjítő szenvedését ahelyett, hogy kegyesen átsegíteném a túlvilágra? Ha valaki egy hete azt mondja nekem, hogy hét nap leforgása alatt egyszerű főiskolai hallgatóból szívtelen gyilkossá válok, egyenesen az elmegyógyintézetbe irányítottam volna. Önök viszont ama kiváltságosak közé tartoznak, akik elolvashatják a mezítelen igazságot életem fordulópontjáról, tragédiájáról - ahogy tetszik.

Amikor minden megváltozott

Átlagos hétfő reggelen kezdődött minden. A tatabányai Edutus Főiskola aulájában üldögélve undorodva figyeltem a sok diáktársamat. Ne értsenek félre, nem vagyok én embergyűlölő, csak éppen rossz szemmel nézem a velem egy korosztályú hihetetlenül életképtelen, primitív, alultájékozott fiatalokat. Őket, akik azt gondolják, hogy a világ csupa boldogság és vidámság, és képtelenek megbecsülni az élet valódi értékeit. Őket, akiknél mindennapos a csalás, a hazugság, a kihasználás. Őket, akik még csak nem is sejtik, hogy mit jelent az az egyszerű, ugyanakkor megmagyarázhatatlan szó: élet. Ehhez hasonló gondolatokkal ültem végig az aznapi előadásokat. Hazaérve dohos kis garzonlakásomba, ráébredtem, hogy ez a nap is csak olyan volt, mint az összes többi. Kiábrándító. Így ment ez még kedden és még szerdán is. Csütörtök éjszaka azonban olyan dolog történt velem, amire azelőtt még csak nem is gondoltam. Tőrként hasított belém az elhatározás: tennem kell valamit, hogy amúgy is romló világunkat élhetőbb hellyé változtassam. Ennek legjobb módszere az elrettentő példamutatás - gondoltam akkor. Hittem abban, ha elegendő emberhez eljut az üzenetem, akkor egy új világot építhetünk az előző romjain. A pontos terv azonban még váratott magára. Biztos voltam abban, tennem kell valamit, de a módszert illetően még nem jutottam elhatározásra.

Kétségek között

Elmentem tehát a helyi eldugott kis kocsmába, ahol egy jó whiskey társaságában ötletelésbe kezdtem. Mikor két óra múlva sem jutottam előrébb, és diákmunkákból keresett pénzem is vészesen fogyott a sok kiürített whiskeys pohár miatt, indulatosan kiviharzottam a helyiségből. A hideg éjszakában sétálva villámcsapásként vágott belém a gondolat. Hazaérve neki is láttam az előkészítő munkálatoknak. Az eszközök beszerzése egy teljes napot vett igénybe. Így a tervem végrehajtására egy fagyos januári szombat este került sor. Eredeti ötletem szerint iskolám egyik diákján keresztül mutattam volna be az általános tudáshiányt, ami oly' jellemző mostani társadalmunkra. Az éjszaka azonban nem a terveim szerint alakult... 

Célkeresztben

Csak hogy senkinek ne legyen fenntartása cselekedetemmel szemben, az erősebbik nem egyik – igencsak szánalmas - képviselőjét szemeltem ki. B. Sándor másodéves hallgató a tatabányai főiskolán közismerten hencegő, nagyképű, felelőtlen diák hírében állt. Hogy félreértés ne essék, semmiféle személyes vagy érzelmi szál nem fűz választottamhoz. A döntést egyszerűen a sok-sok nap alatt végrehajtott, alapos megfigyelés miatt hoztam. Sándor éppen egy elhagyatott utcán sétált szombat éjszaka - állapotából ítélve egy kisebb buliból tartott hazafelé -, mikor megbizonyosodva a megfelelő pillanatról naftalinos kendővel elkábítottam, és a közelben lévő, előre berendezett raktárba vonszoltam. Egy kis idő elteltével magához tért, és őrült módon rángatni kezdte a kezeit és a lábait. Azonban mindez hiába volt. A bőrszíjak olyan erősen tartották fogva, hogy számárai hamar világossá vált, ebből nincs kiút. Hangosan segítségért kiáltozott. Nem is sejthette, hogy egy árva lélek sem jár a környéken. Mikor belátta, hogy minden hiába, és végre észrevett, szánalmas arckifejezéssel és alpári módon faggatni kezdett. Számon kérte, hogyan merészeltem ilyet tenni vele, azonnal engedjem szabadon, különben...

Tortúra

Ez volt az a pillanat, amikor túlkiabálva őt elkezdtem mesélni álláspontomat a jelenlegi ifjúságról… de ő végig sem hallgatva folytatta előbbi monológját. Megelégelve újra megtapasztalt primitív magatartását, minden további bevezető nélkül elindítottam a videót. Abban a pillanatban a magabiztos imázs helyett rémült, gondolkodásképtelen, halálra dermedt fiú képét mutatta. Igaz, csak egy pillanatra, én azonban nagyon is jól tudtam, hogy egész lényén eluralkodott a pánik, a félelem. Első célom tehát teljesítve volt. A következő lépés az volt, hogy sokkhatásnak tegyem alá, ami egészében változtatja meg a világról alkotott képét. A videóban, amit lejátszottam neki, egyszerű képek voltak. Áttűnés nélküli egyszerű képek egymás utáni sorozata. Itt azonban nem is a megszerkesztés volt a fontos, hanem a tartalom és a téma. Összegyűjtöttem tehát 100 képet a világban zajló brutális eseményekről. Nehogy azt higgye valaki, hogy a környezetszennyezésről vagy éppen a gazdasági válságról szóltak a képek. Ezek szintén világméretű problémái mindennapjainknak, viszont közel sem lehetne elérni velük a kívánt hatást. Ezért ezek helyett a szeme elé tártam brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokról, rituális gyilkosságok áldozatairól, pedofilizmusról, gyermekbántalmazás-ról, családon belüli erőszakról, emberrablásról, végzetes kínzásról szóló fényképeket. A villámgyorsan változó képek sokasága után reménykedve vártam, hogy mi lesz a reakciója. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta. B. Sándor egyetlen szót sem szólt hosszú percekig. Üveges tekintettel bámultam a koszos padlót, miközben könnyei folyamatosan gördültek végig meggyötört arcán. Nem tudtam pontosan, mi járhat a fejében, de annyi bizonyos volt, hogy az üzenetem célba ért. Mivel húsz perc elteltével sem mozdult meg, csupán ült, mintha viaszszobor lenne, legjobbnak láttam eloldozni, és itt hagyni. Kioldottam a bőrszíjakat, melyeknek nyomán véraláfutásos foltok lettek karjain és lábain. Kimentem a raktárból, és mint a tanár, mikor átadja tudását a diáknak, büszkén indultam haza. Nem is sejtettem, hogy az igazi tragikus esemény még csak most következik. Éppen egy sötét szemétlerakó mellett haladtam el, mikor hatalmas ütést éreztem a tarkómon. Az ütéstől megszédültem, de tudatosan menekülni kezdtem, amilyen gyorsan csak bírtam. Hátrapillantva megláttam támadómat... B. Sándort...