Szerb Antal Utas és holdvilága sok kérdést jár körül, némelyekre érkezik válasz, némelyekre nem. Mi vár ránk a halál után, ha egyáltalán van ott valami? A halottak köztünk vannak, és ha igen, mi okból? Ezekre a kérdésekre évezredek óta keresik a választ, amit máig nem találnak. Így én se fogok ezekkel foglalkozni. Majd kiderül, nem?

A történetben azonban számos témát körbejárnak minket gondolkodásra, elmélkedésre ösztönözve. A szimbólumok végigvezetnek minket az eltévedt, saját fiatalságára vágyó férfi útján, aki a nosztalgia „kedvéért” átgázolt másokon. De lelkiismeret furdalása kinek, vagy minek szólt? Erzsinek, akit otthagyott a nászútjukon, és még meg is csalta, vagy inkább csak magának, hogy bizonyítsa, hogy még ember, aki tisztában van bűneivel? Szerintem az utóbbi, hogy bűnhődjön, azért amit elkövetett, így megkapta a büntetését, amit feloldozás követhet. Ahogy azt a norma gondolja és megkívánja…

Mihály világéletében különc volt, nem találta helyét a hétköznapi emberek világában. Az örvény lassan magába húzta, valaki mindig figyelte. Vajon ki állt az ágya mellett, ki figyelte éjszaka, amikor fantáziánk nem ismer határt, mikor a holtak, kísértetek, démonaink járnak köztünk? Véleményem szerint pont saját maga sötétségét képzelte oda, különcségét, titkolt perverzióit és elfojtott személyiségét. Ahogy a könyv is mondja: „A démon a tudat mélyén van.”.

Az örvényből Tamás húzza ki, ezzel talán megmentve a még nagyobb sötétségtől. Mihály szinte beköltözik az Ulpius-házba (valljuk be, ez az „érának” mondható időszak volt Mihály aranykora, a fiatalsága). Itt ismerkedett meg a szerepjátékokkal, amelyek által kiélheti az áldozat szerepét. Ő és Tamás együtt halhattak meg Éváért, vagy általa. Éva, sokat mondó név. A nő, aki bűnbe csábította Ádámot, és így az ember kiűzetett a Paradicsomból, az első és eredeti végzet asszonya. Éva elérhetetlen és misztikus volt. Tipikus nőideál, mivel az embernek mindig az kell, amit nem kaphat meg. Bárkivel is volt élete során, soha nem volt senki tulajdona. A férfiak, ha tudták, ha nem csak eszközök voltak valamihez. Ehhez a nőhöz nem társulhat szerelem, ő kívül áll a világon.

Az Ulpius testvérek kapcsolata szokatlan, akárcsak ők maguk. Hogy a lány mennyiben vétkes bátyja halálában nézőpont kérdése. Miként ő is megmondta, Tamás meg akart halni. Nem úgy, mint Mihály, ő tényleg vágyta, s mikor életének értelmet adó húgának férjhez kellett mennie, már senki és semmi nem tartotta az élők között. Így megláthatjuk Éva gyermeki (?) kegyetlensége mögött, a szerető testvért. Legalábbis, ha meg akarjuk találni. Mikor a helyszín leírását olvastam, ezek a sorok jelentek meg szemeim előtt:

„… fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.”

Babits Mihály

Tényleg vannak helyek, melyek vonzzák a pusztulást és tragédiát? Ha nincsenek, akkor az ember megteremti őket. Mert szüksége van indoklásra, válaszokra, melyek megmagyarázzák tettüket és a világ kegyetlenségét. Vegyük például a magas épületeket, vagy hidakat. Az öngyilkos jelölteket vonzza le a mélység és az örvény… Ezeket az erőket jelként veszik, hogy menjenek, tegyék meg a lépést. Hogy a gonosz, vagy saját gyengeségük hívja őket mindenki hite, illetőleg véleménye dönti el. De ne feledjük: fekete az anyag rejtett lelke. A sötétség és a fény is bennünk rejlik. Csak könnyebb a rossz utat választani.

A történetben szerepelnek bibliai utalások. Például Assisi Szent Ferenc és a farkas, Ervin karaktere sokat segített a kereszténység megismertetésében. Az ő hegemóniája alatt Mihály csak még jobban elmerült a vallástörténészetben.

Rómában találkozik Waldheimmel, aki sok mindenre ad válasz szerencsétlen kis főhősünknek, de legalább ugyan ennyi gondolkodni valót ad számára. A halálról, mint erotikus aktus értekezik, és az etruszk mitológiába is betekintést nyerünk. A nő és férfi egymás végzete, de miért vágyódik egymásra a két fél?

Sok város szerepel a könyvben. A fő állomosok Velence, Folignó és Róma voltak Mihály számára. Mindegyikhez egy nő volt köthető.

Velence. A romantika városa, tökéletes választás nászutasoknak. Sajnos Erzsi nem jó emberrel érkezett ide. Mihály szemében csupán eszköz volt, hogy a társadalomnak megfelelő képet mutasson, és az elfogadja. Itt tör fel a férfiban, aki harminchat évesen nosztalgia céljából lelép felesége mellől, a fiatalkora utáni vágy. Épp időben, nem? Itt ismerhetjük meg Szepetneki Jánost, az Ulpius-ház későbbi lakosát. Ha szépen akarnánk nevezni, hívhatnánk üzletembernek, de inkább közönséges szélhámos. (A kettő, amúgy is közel áll egymáshoz.)

Folignó. A világ végén fekvő kis városka, nem túl nagy történelemmel. És benne egy nem túl nagy erkölcsű lánnyal, Millicenttel. Az amerikai liba, akivel Mihály megcsalta feleségét, Erzsit. Mihály lefeküdt vele, miközben tudta, hogy barátja, Ellesley, szerelmes a lányba. A fruska meg minden szégyenérzet nélkül odaadta magát Mihálynak. És miután vége lett a kalandnak, hozzámegy a doktorhoz -bár kapcsolatuk (ki)alakulásáról, nincs információnk. Így, bármennyire is szeretnénk, nem ítélhetjük el.

És végül Róma. A múlt városa, ahol az utcakövekbe több ezer év történelme íródott. Sorsszerűen itt jelenik meg Éva. Mihály múltja, aki az eredeti Ulpius-ház egyetlen megmaradt emléke, aki végig kísértette a hónapok alatt, beteljesületlen szerelme itt volt a városban.

Mikor bonyodalmak után megbeszélik, hogy a nő ott lesz a férfi halálakor -akárcsak Tamással-, és Mihály nem jelenik meg (a karizmatikus és rejtélyes Vannina, aki hátborzongató pontossággal jósol, fogja a férfit és elrángatja egy keresztelőre), Éva búcsúlevelet hagy. Ebben „feloldozza”, és világossá teszi számára, hogy ő nem Tamás, így nem is halhat meg ugyanúgy. Mindenkinek meg kell találnia a saját halálát.

Mihály körül rendeződtek a dolgok, nem fog a halál után vágyódni, visszatért a családjához.

De mi történt Erzsivel? Párizsba ment, ott egy barátnőjénél, Sárinál lakott, aki segített eligazodni a városban, és az életében egyaránt. Itt a mézeshetei közben elhagyott feleség kicsit összeszedhette magát. Ráébredt arra, hogy a takarékosság mennyire a természetéhez tartozott. Csak a társadalom és első férje ezt elfeledtette vele. Zoltántól mindent megkapott. Anyagilag biztosan. Mondjuk ezzel a férfi csak a saját magát akarta „védeni”, mivel rendszeresen megcsalta feleségét a titkárnőivel. Válásuk után, pedig felfogta mit veszített, és görcsösen próbálta visszaszerezni. Erzsi okos és éleslátású nőként, észrevette, hogy Zoltán milyen veszélyes és ravasz a bája, valamint nagyvonalú viselkedése alatt. Ezért -Mihály lehetetlen viselkedése ellenére- óvatosságra inti, hogy még egyszer ne dőljön be Zoltán és Szepetneki mesterkedésének. Szép gesztus, nem sok megcsalt feleség figyelmeztette volna volt férjét.

Erzsi Párizsban másodszorra találkozott Jánossal. Egy perzsa társaságában. A nő az arab férfi szemében a vadságot, a kalandot, a tigrist látta. Szepetneki mesterkedése lévén együtt maradnak egy vidéki kúriában. Ahol a nő belátta, ha most odaadja magát, akkor nem lesz többé megállás a lejtőn. Végül gyávasága vagy józanesze miatt visszatér Zoltánhoz. Kapcsolatuk jövőjéről már nem olvashatunk.

A történet tanulsága, vagy bölcsessége az utolsó mondatban van összefoglalva. Ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.