Üres órák nyomában - Az utolsó éjjel (25th Hour)
2012.09.07. 00:17
Mit várunk Edward Nortontól? Durva mesét a nyugati part gettóiból? Vagy gigantikus középkori lovagsztorit? Netalán paranoid harcot önmagunkkal? Ha efféléket, akkor most talán csalódni fogunk. Az utolsó éjjel nem tipikus szuperprodukció... ugyanakkor művészfilmnek túl jó. Akkor miért is szeressük?
Spike Lee filmje mindenesetre nem könnyű falat. Lassú képkezelés, vontatott történet, bizarr, lehangoló, fájdalmas atmoszféra. Tulajdonképpen nincs cselekmény, drámai alaphelyzet van csupán. Egy akár szimpatikusnak is nevezhető drogdíler utolsó órái a sitt előtt. S valahol ez az igazi tétje az alkotásnak, hogy mi mégis részvétet tudunk érezni a főhős meg helyzete iránt. Edward Norton ugyanis remekül hozza az illúziókat rég elhajított, a jövőtől parázó, barátnőjére is gyanakvó narkóárust (Monty). Aki a saját félelmeivel, teljesen átlagos barátaival és nem tegnap félresiklott életével együtt nagyon is emberi, szánnivaló.
Hét év rengeteg idő a rácsok mögött. Jócskán öregszünk, kapcsolatok mehetnek tönkre, és az egész világ megváltozik kicsit. Szóval az utolsó nap súlya léleknyomorító. Mit is lehet ilyenkor tenni? Ünnepelni, bulizni egy végsőt? Vagy megkeresni azt, aki feldobott? Esetleg meghekkelni az egész nyomorult sorsot, és elszökni?
Igazából teljes szívvel egyik sem járható út. Az utolsó nap (és főleg az utolsó éjjel) nyomott lesz, szürke és fájdalmas. A filmben nincs is nagy megfejtés, nincs akció, és nem is a krimi-vonal erős; inkább a székhez szegező hangulat, a nagyszerű színészi játék, a megkapóan szép képi világ.
S most szándékoltan nem emelem ki az agyonidézett világgyűlölő monológot, ami tényleg az egyik legemlékezetesebb epizód. Csakhogy a film ennél azért több, egészebb. Drámaibb. Eljátszik a lehetőségekkel, a múlt hiábavaló dilemmáival és az emberi szerepek, kötelékek tartósságával. Elgondolkodtat, kikapcsol és kifejezetten nem untat.
Holdkomp - látni és láttatni
2012.09.06. 22:05
Kompország vagyunk, állította egykor Ady. Egyvégtében utazunk Kelet és Nyugat között, révbe sosem érünk. Ám amit ő kritikaként fogalmazott meg, bátran vállalható küldetés, jelkép lehet számunkra is. Úton vagyunk és tapasztalunk folyamatosan. És ha a célt talán nem is sejtjük, fontos, hogy rögzítsük a látottakat, átélteket.
Holdkomp - törekvés az emelkedettebb nézőpontra, szellemi kaland az ismeretlenbe. Látni és láttatni, érteni és értelmezni. Legyen az film, könyv, blog, zene, kiállítás vagy múzeum. Jelenségek, események, alkotások, melyek figyelmünk holdudvarába esnek, szigorúan szubjektív alapon. Tér- és időbeli korlátok nélkül, szabadon.
Igen, mindössze ez a cél: megfigyeléseket rögzíteni, értékeket keresni és bemutatni, leírni. Kritikát mondani, véleményezni, vitatkozni, ábrázolni. Közösségben, de egyéni ízléssel és elszántsággal indul útjára a Holdkomp.
forrás itt